Skip to content

6-os Mókus csoport

Bemutatkozik a Mókus csoport

A Szabadságtelepi Óvoda II. épületében lévő Mókus csoportunk családias, vidám légkörben és esztétikus környezetben várja a gyermekeket. Az idei nevelési évben közösségünk meglévő tagjai mellé kiscsoportos korú gyermekeket fogadtunk csoportunkba,összetételét tekintve vegyes életkorú csoport vagyunk. Gyermekeink eleven, jókedvű, színes közösséget alkotnak. Az egymás iránti megbecsülés, tisztelet, elfogadás kiemelt értékkel bírnak a nevelési folyamat során. Mi felnőttek mindent megteszünk azért, hogy a gyermekeket az életkoruknak és egyéni fejlettségüknek megfelelően minél több inger érje és pozitív szemléletű, világra nyitott emberekké váljanak. Elsődleges célunk a gyermekek érzelmi biztonságának, testi, lelki és szellemi jólétének megteremtése. Sok játékos tevékenységgel, mozgással, dalosjátékkal, verssel, mesével és alkotótevékenységgel színesítjük az óvodai mindennapokat. A gyermekeknek komplex lehetőségeket kínálunk, hogy ismereteiket tapasztalataik útján bővíthessék, mind intézményen belül és azon kívül is. Tudatosan építünk arra, hogy a sokat és sokfélét játszó gyermekekből nyitott, érdeklődő iskolás és majdan alkotó tevékeny felnőtt váljon.

Óvodapedagógusok:

Antalné Kerezsi
Mária

Óvodapedagógus

Tóthné Nagy Ágnes

Tóthné Nagy
Ágnes

Óvodapedagógus,
Igazgatóhelyettes

Keczán Tímea Anikó

Dajka